Egyszer volt hol nem volt…volt egyszer egy dugó gyerek, a Dani, a Dugó Dani. Hosszú orra, kíváncsi természete és sok barátja volt a legénykének, no meg rengeteg híressé vált története. És ez naccerű, mondaná őkelme. Ebben a stílusban, mert hogy a regény, a regény sorozat egyetlen zavaró tényezője nyelvezetéből fakad. Az is csak úgy felnőtt fejjel zavarja a fület, gyerekként kifejezetten élveztem, kiaknázott humorforrás volt Dani szóhasználata, erre tisztán emlékszem. Z. Tábori Piroska még 1933-ban álmodta meg a gólyafészek melegében életre kell, poshadt dugókból készült „emberke” alakját. Szerencsére a sorozat népszerűségének köszönhetően, akadt valahol valaki, aki úgy gondolta Dugó Dani történetei megérnek még egy misét, s 1989-ben újra nyomdába került az első könyv.
Mivel e sorok írója, csupán egy gondolattal később csücsült iskolapadba, mondhatni kedvezett a csillagok állása találkozásunknak. A szülői gondoskodásnak hála a pimasz kis felfedező befurakodott délutáni időtöltéseimbe, hogy, ha csupán átvitt értelemben is, de együtt habzsoljuk az életet. Szerettem na, a rabja lettem, azóta is bánom, hogy csupán kettő van belőle.
S borzasztóan örültem a felfedezésnek (hogy egy kicsit Danis legyek), miszerint csemetém csípi és érti a humornak forrása. Juhé, kapva kaptam az alkalmon, kezdődhetett az újra olvasás. Hogy mit vett el majd húsz év tapasztalás a kalandok nyújtotta élvezetből? Semmit. Egyetlen homályos gondolat gomolyog. Miszerint mindig jobban tetszett az Afrikában, mint a Pajtásai, s mintha most valahogy fordulni látszana a tendencia. Mintha számítana…
De nem számit, mert ez a kedves Dani, Csupi kutyussal és Kelep Apóval együtt imádnivaló. Bohó, szeretnivaló barátok ők, akik nem rettenek meg kalandtól, tapasztalástól, ismerkedéstől. Dani örökké kíváncsi figurája pedig természetéből adódóan örökké bajt kevert, de azt bizony szívvel – lélekkel teszi, az olykor nagy léptekkel előre haladó mesékben, amiknek kifejtését elbírnánk kétszer ennyi oldalon is olvasni, mégis ízig – vérig kerek a történet.
Ha egyszer végre haza jutok, biztosan beszerzek még párat, Nektek is őszintén ajánlom Z.Tábori Piroksa Dugó Daniját. Olvasson a család!