Kellemes menjünk - ne menjük, még senki sem egészséges, elegünk van mindenből hangulat után közel három óra környékén csattantak az autó ajtók, pöttyent a GPS gomb és elindultunk a „party” helyszín irányába. Imént említett navigációs rendszerű eszköz jóslata szerint cirka 1 óra 45 percnyi popi rázás után a célállomás elérését követően tehettük is volna nyugodtan, amit a jó hangulat megkövetel. Úgyhogy ezen információ fényében nyugodtan mélyedt ki-ki a saját dolgába: vezetés, olvasás, alvás…Az alvás és a nyugalom véget ért még a megadott utazási idő lejárta előtt, csakhogy…talpunk/kerekek alól az aszfalt sokkal kisebb lelkesedéssel fogyott. Arasznyi per perc ... valami hasonló tempóval falták a kilométert a motorban toporzékoló pacikák, így plusz egy toporzékoló akadt még a motorháztetőn kívül, utastéren belül is. Ment a Mikor leszünk már ott? mantra, miközben balesettől dugulás a pályán, baleset nélkül is totál beállt mit tudom én hányas főúti látkép. Úgy tűnik mindenki Bostonban kívánta kidurrantani a pezsgősüveg dugóját, s úgy tűnt sokak arcán hirdette a karácsonyi füzérként világító lámpák fénye, hogy ennek sikere erősen kétes.
Cirka négy óra sorban állás és a direkte gyerekek kedvéért puffogtatott kora esi tűzijátékról való lekésés után, meg néhány pontosító telefont követően (hová is vitt a GSP? áldatlan áldás) meg is érkeztünk vendéglátóinkhoz.
Nem jut most eszembe a külvárosnak vagy épp elővárosnak tekinthető helyiség neve. Annyi azonban bizonyos, hogy háziasszonyunk állítása szerint minden városból kiköltözőnek két esélye van errefelé több millió dollárért családi házat vagy olyan condot választani, amiben ők is laknak. Nem mintha utóbbi rossz lenne. Erősen emlékeztet a suffieldi házra, csak épp méreteiben kisebb, mindamellett egy kétgyerekes családnak bőven elegendő.