Még megboldogult fiatalkoromban…valamikor az általános iskola felsőosztályában történt, hogy a csodálatos királyhelmeci könyvtárból sikerült egy Kanóc az életművész című könyvet kikölcsönözni.
A királyhelemci könyvtárat nem igen szerettem, ennek pedig egyszerű oka, pontosabban okai voltak. Ez volt a második intézmény, amit a könyvek temploma közül megismertem. Az elsőbe még az elsős tanító néni vezetett csoportostól kézen fogva. S hogy a kis diákok rákapjanak az olvasás izére, mindjárt jutalmat is kaptunk, így került a polcra Sanyi manó története. Mármint az otthoni polcra. S míg itt érdemtelenül is járt a jutalom, addig abban a bizonyos helemci intézményesülésben, csak tesze-tosza könyvtárosok jártak az ember körül, meg az összevont szemöldökük miszerint ezt se, meg azt se lehet kölcsönözni. Hét miféle korhatár szabhat gátat egy ifjonc olvasásigényének? Hát efféle. A zord összevont szemöldökű könyvtáros prototípusa… Pedig annyira, de annyira akartam azt a cowboyosat. Lehet, hogy nekik köszönhetem vadnyugat utáni lelkesedésem elvesztését? Mindegy már a vadnyugatnak és nekem is.
Nem mindegy viszont, hogy úgy ítélték meg a fent említet Kanóc az életművészt egész nyugodtan hazavihetem. Nem tudhatták, hogy a könyv happy and-je igen csak sajátos. Gyanítom, könyvoszlopok magányában töltött idő alatt egyikük kíváncsiságát sem keltette fel az olcsó kiadású ifjúsági regények családjába tartozó hétköznapi borító.
A lényeg, hogy az éberségüket vesztett dolgozóknak köszönhetően elolvashattam a művet. Aminek lényege pont az, mit címe sejtet. Egy fiatal fiú, kalandos, de leginkább életrevaló története, baráti pátosz, kis tenge-lenge, meg néhány lehetőség. Jelenleg pedig a lehetőség a lényeg, miatta koptatok billentyűt egy ezer éves emlék végett. Merthogy a srácnak lehetősége nyílt, mégpedig édes apjával külfölddiába utazni. Idegen világ bazárjaiban, pedig életművészsége okán egyedül kívánt érvényesülni, így ripsz – ropsz megtanulta, mit megtanulta agyába véste az idegen szavakat. Csak csendben teszem hozzá a szükséges idegen szavakat, így természetesen utolérte a megdicsőülés, és önálló tudott lenni otthonától távol is, kialkudta a kufár portékáját.
S Lovasi után szabadon: „…de szeretnék én is hely” ilyen vagány lenni!!!!
Hát kb. ezt akartam elmondani Joanne megjegyzésével kapcsolatban :-)