Az ünnep szentségét, meg szentségtelen lényeg vesztettségét sokan és sokféleképpen, szinte minden nap megírták és megírják még vélt aktualitása okán, napjáig ezerszer. Élvezhetjük, elveszíthetjük, kereshetjük minden álláspontot megértünk és megéltünk már mindnyájan. Az azonban tagadhatatlan, hogy a karácsonyi készülődésnek, és az ünneplőbe öltözött fának és családnak közös metszéspontja, piedesztálra állított origója, ha tetszik, ha nem az ajándék. Kapni jó, adni meg még inkább, időnként mégis…
Mert, amikor jön az az első mindent elsöprő, meghatározhatatlan illatorkán. Amikor a levegő már csípős, de még nem kellemetlen, amikor a gomolygó felhők az orrunkba csempészik azt a semmivel össze nem téveszthető illatot , az érintetlen, a tiszta a minden bút és bánatot elfedő szűzies fehér hó ígéretét, na akkor sóhajt az ember egy igazit, egy őszintét mert érzi, hogy itt az idő. Hogy itt az ideje a fényekben csillogó, zenétől andalgó, boltban rohangálós ki, mitől lenne boldog kétezerért - Vágó Úr, felezzük meg – gigantikus kitalálósdinak…Igen, erőteljesebb generátor ez, mint bármelyik idejekorán felállított karácsonyfa
Aztán, ha időnk, hangulatunk engedi a bolt közepén állva bevethetjük szuperelemzői képességünket, és komplett tanulmányt írhatunk, a vásárlók vásárlási szokásairól. Már, ha akarnánk, s nem rettegnénk attól, hogy az arcban ideges csemeték vágyait kielégíteni készülő agyon hajszolt szülök ezért bennünket a bűntudat szikrája nélkül a pillanat töredéke alatt gond nélkül eltipornak.
Úgyhogy marad a mélázás, a saját dolgunkkal törődés. Csak fél szemmel pislantunk a listásokra, csak óvatosan lesünk a mindent tegyünk a kosárba aztán majd lesz valami apukákra, és már fel se figyelünk a telefonon egyezkedő anyukákra, mindegy mit bizonygat, hogy az olcsóbb meg a drágább, hogy a minőség meg a gagyi... Óvatosan a leselkedéssel, a mi feladatunk se kevesebb. A bolti alkalmazott is mindjárt támad, segíthetne, bárcsak segíthetne a szentem… feltalálhatná a játékot, amit kitaláltunk, mert a bolt polcain, valahogy sehol és semmi.
A csodák országa ez, a karácsonyi csodáké, a kertek és házak már Hálaadás előtt pompába öltöznek. A boltok az akciók akciójának tartott fekete péntek előtti szuper-szuper akciókkal kecsegtetnek, az emberek özönlenek. A játékvásárlók igényeit persze minden valamire adó üzlet igyekszik kielégíteni, amelynek az év 365 napja alatt legalább egy gyereknek szánt kacat megfordult a polcain, azonban a hiper – és szuper marketek tömkelege mellett Észak- Amerikától Kanadáig mindössze egyetlen (és ez az igazi csoda) igazi játékboltlánc van és létezik, amilyen a decemberi ünnep kavalkád elanyagiasodott fényében tündökölhet.
Egyértelmű tehát, hogy amint felvillan az akció a listások, a mindnet besöprök, a telefonegyezkedők, a bizonytalanok és a mi választottunk is a gyermekbolondítók eme szentélye lesz. Már a parkolóban tarkón vágja az embert a rémülettel vegyes felismerés, mert hely, mármint parkolni való az alig van. Ember viszont annál több. Jól nevelt eladók már a bejáratnál tájékozathatnak arról, hogy mi merre. Vonulunk, keresünk. Utunkat sárga cédulák szegélyezik, akár boldogok is lehetnénk, úgy látszik itt most mindent negyed-, félannyiért kaphatunk meg. Csakhogy a cetlik és kínálat ellenére sehogy se akar összeállni a kép. Uncsi, gagyi, ilyen már van, az biztos nem tetszene, azt kisütné a hazai 220, túl nagy, túl nehéz hogy postázni lehessen, körülbelül ezekkel a kategóriákkal dolgozik a hely, vagy a mi képzeletünk, ki tudja…
Jön a tipródás, a kétség, az aggodalom, hogy lesz ebből ajándék időre. Futunk még öt-hat kör, de a kínálat meggyőző ereje, mondhatni nem meggyőző…Vesztett csatát könyvelünk el, lógó orral távozunk. Hogy aztán aludjunk rá egyet, hogy belépjünk a listások táborába és számba vegyük, hol lehet még érdemes, hogy a csalódást sutba dobjuk, hogy nem csak Karácsony villáján, de a felderítés közben is éltessük a reményt, az ígéretet, ebben az esetben emígy szerényebben mindössze a megtalálás ígéretét.
Mert legyen bármennyire elferdített ez a fogyasztói társadalom, legyen bármenyire is lényegvesztett az egyik legszebb ünnepünk, panaszkodjunk a végtelenségig elanyagiasodott mivoltára, lábat lejáró meglepi hajkurászós jellegére, ágálhatunk ellene, hirdethetjük, hangosan, hogy ez így nem jó, hogy nem erről kelljen szólnia, s hogy mindezz már nem több, mint kimerítő rohanás… Mindezek ellenére ezekben az apró színes papírba csomagolt dobozkákban igenis bele lehet rejteni a lényeget, a Karácsony lényegét. Ha nem csak kipipálni szeretnénk egy feladatot, ha nem csak kötelességből veszünk valamit, ha nem csak a gondosan belőtt árkategória a szempont, ha nem csak attól lélegzünk fel, hogy tele a kosár, mindegy mivel, akkor igen is be lehet csomagolni a szeretet a Karácsonyban.
A Szenteste többi összetevője mellette, az ételek illata, a fa felöltöztetése, a harangszó, az esti séta, a Csendes éj, a körbeölelő család mellett igenis a lényeg utolsó morzsáját adhatjuk át azzal, ami a fa alá kerül. A gondosan megválasztott ajándékban benne lehet az üzenet, az üzenet arról, hogy fontosak vagyunk egymásnak, hogy oda figyelünk, hogy tudjuk, vagy tudni véljük, hogy a másik minek örülne, s alapvetően a szándék, a szándéka annak, hogy boldogságot csempésszünk a szeretet személy életébe.
Legalábbis szeretem ezt képzelni, szeretem azt hinni, hogy megéri a véget nem érő mászkálás, a válogatás, a fejtörés, a találgatás. Hogy nem szabad elkapkodni, hogy nem kell elsietni, hogy úgy kell ráhangolódni a tökéletes ajándékra, mint magára Karácsony estéjére… mert vele együtt ráhangolódunk, s gondolunk, sokat gondolunk arra, aki kapja…