Régóta készülök már írni a farmról
A szó lélektanát talán illik tisztázni, mert alapvetően nem a dallasi látóhatárral nem bíró ranchekről van szó, nem mintha nem akadna olyan is, de a farm azért nem dicsekedhet ilyesféle kiterjedéssel. Még a házkeresés időszakában látogattunk effajta konstrukciót mi is. Azóta is biztos vagyok abban, hogy ügynökünk nem tudta hová tenni az arcunkra ült döbbenetet, meg értelmezi a kérdés, hogy miért is? Miért is látogatnánk mi farmot, miért is bérelnénk olyat, mikor kiváltképpen nagyüzemben fel sem merült a gazdálkodás gondolata. Így mindjárt ki is derül, hogy a farmnak több fajtája létezik. Amit bérleménybe kínálnak, az többnyire egy nagyobb családi ház, otthon több generációs, itteni szemszögből három embernek optimális. Szóval nagy ház, sok nyírni való gyep, bizonyos szemszögből nagyon sok nyírni való gyep. Ünnepélyesen jelentem, csekély másfélév késéssel, drága szüleim Ti egy farmon éltek JSzóval ez a farmer viszonylatban maximum legelőnek alkalmas lakóhely az egyik változat. Van neki egy másik is, az az ahol kihasználják a hely adta lehetőségeket, no meg az Amerika üzleti szellemiségét és a kettőt összeolvasztva gazdálkodnak. Gazdálkodnak előre megfontolt szándékkal a nagyérdeműnek.
Mert ugye itt minden trendi, ami bio. A bevándorló magyarok körében jócskán dívik a hiedelem, hogy minden, ami farmról van…s nem csak a bevándorló magyarok körében. Egyszóval, ami a farmról van az csak jobb lehet, mint az egyen sárgarépa a boltból, amit akár fröccsenthettek volna, olyan szabályos. Így a bizniszben van ráció. Mert egyrészt a farmon lehet helyben termelt friss árut vételezni, másrészt…Másrészt mindegy nevelő célzattal le is szedheted magadnak a termést, fáradtságos munkád gyümölcsét meg ugyanannyiért, mint a boltból haza is viheted. Persze ez a mozgalom csak speciális estekben érvényes, nem lehet, akármit akármikor… Van például szamóca, kukorica szezon, ezek nagyon menők.
A szamócásdit a nyáron mi is kipróbáltuk. Egy akcióra kellett nagy mennyiségű gyümölcs, s gondoltuk, akkor már , miért ne örülhetne a Kisasszony egy kis magad szedd akciónak. Lát végre az a szegény gyerek ugye ilyet is. Hát látott, velünk együtt. A szamócást úgy képzeljétek el, mint otthon a krumpliföldeket. Szépen barázdált sorok nyúlnak a végtelenbe széltében, hosszában. Mindez természetesen az úttól pár méterre, másként hogyan is vennéd észre. Szóval szamóca ólommentes benzinnel tálalva. A földieperparadicsom előterében kicsi stand, mint a dinnye árusoknál, itt lehet dobozt kapni, félig 15 tele szedve fene se tudja már mennyi pénzért, de legalább a tartó edényt is magaddal viheted grátisz… Szóval be a sorok közé, kikarózva egy-két kecske legelész, persze ők inkább a füvet rágják, semmit a rothadásnak indult gyümölcsöt. Merthogy itt az megy el, amit a kliens leszed, a maradék töménytelen mennyiségű gyümölcs vígan oszladozik kedvére, az édes enyészetnek valami olyan egyvelegét árasztva, amit azóta se tudok mihez hasonlítani. Az elmúlás édes illatának elviselhetetlenségét elnyomja a hatalmas eper szemek utáni hajsza. Finom hajsza, csak nem érdemes elfelejteni, hogy nem a Shop Rite-ból jött… kéretik az átlagnál gyorsabban fogyasztani.
A kukorica vadászatot kihagytuk. Az almást azonban idén is betámadtuk, csoportosan Magyar Iskola ügyileg. Az almás semmit sem változott az elmúlt egy évben. Szépen sorakozó fák különböző fajtájúak, ízűek. Üzleti okok vagy permetezés okán, de több tábla is figyelmeztet, arra, hogy ne együnk menetközben. Kell-e mondanom, hogy az almaszüretelők, oly szemtelenek már, hogy a csősz áll előttük, akkor is bőszen rágják a gyümölcsöt. Rágják, meg két falat után el is hajítják. Ez volna a több a soknál. Hasonlatos pazarlás, mint a szamócaföldön. Lepotyogott almák mindenütt, nem nagyon szedi azt senki. Ez az üzletág is úgy teljes, ha a van benne látványosság. Enyhe Hortobágy felhang, traktor utánfutóján csücsülve körbe járható a farm, ha szedni kívánsz meg is áll, s hogy ne legyen unalmas a táj lovacskák is bóklásznak egy gondosan elkerített karámban. Itt eddig mennek a látogató csalogatással. Egyik anyuka meséli azonban, hogy a mellettük lévő farmon előadást is tartanak az almáról. Képzeljük el együtt, traktorzötyögés közben fontosnak tűnő emberek mondják: Ez itt az alma… végiggondolni is nehéz mifene lehet az idegenvesztés tárgya.
Szóval az almaszürettel gyümölcsügyileg is beköszöntött az ősz. S máris a következő attrakciótól hangos farm, utca, udvar, kert s minden nemű üzlet. Elrajtolt a tökszezon… bár van, ahol már felcímkézett cikk a műfenyő is