Keresve is nehéz olyan várost találni, amelyiknek nincs legalább egy tisztességes fesztiválja, aminek nincs legalább egy felvonulása, vására, kirakodása, pörgős-forgós csinnadrattája. Ünnepelhetünk gyümölcsöt, ünnepelhetünk virágot, ünnepelhetünk tűzoltókat, ünnepelhetjük a várost, ünnepelhetjük az ünnepet, mert abból szép számmal akad. Memorial Day, Flag Day, Father’s Day és persze a csúcsok csúcsa, az ászok ásza: a Függetlenség Napja. Az ünnepeknek sajátos varázsa, számos közös pontja és persze bevett forgatókönyve van. A felsoroltak közül első és utolsó szabadnappal jár, vásárlós roham minden alkalommal dukál, mintha az esti ünnepség csupán grátisz volna, olyan a támadás.
Az igazit, a nagyot, azt a bizonyos kora júliusi napot, mégis mintha kísérné valamiféle titokzatos atyai szigor, valami megmagyarázhatatlan komolyság, mely szeret és mer közbeavatkozni, s nem rest ujjal mutatni az ünneplőkre, esővel mosni tisztára a zászlónak öltözött, sörben áztatott parádézókat. Mítosszal vagy anélkül, képzelt mögöttes tartalom mentesen is tény, hogy július első napjaiban Amerika szerte menetrendszerűen érkezik a vihar. A mobiltulajt figyelmeztető semmiből feltörő, ijesztő vijjogás megannyi tervet feldúlva képzeletbeli kalapácsként zúzza össze a tűzijáték szédelgők beosztását. Hihető elképzelés ebbéli mesebeli figurák léte, kell ugyanis magyarázat arra, hogy július negyedike valahol igazából például elseje. Legalábbis, ami a bulizást illeti, abban még ez a jeles nap is végtelenségig húzható. Július negyedike július valahányadikától többnyire azért csak negyedikéig tart.
Függetlenség napja te csodás, mégiscsak társaságban vagy a legjobb. Ez már a parkban ülve, kitekert nyakkal felfelé bámulva látszik bebizonyosodni, a finisben, a tűzijátéktól színesre festett égbolt alatt. Csend van, mély hallgatás, mintha soha senki nem látott volna még egyetlen eldurranó petárdát sem, mintha törvény tiltaná a szót, úgy bámulja minden ember a fények játékát. Átitató áhítat. Amott tovább még forognak a vásári játékok, amott tovább még világítanak a neonfények, amott tovább még talán néhányan csücsülnek is bennük, de a tömeg, az isten adta tömeg, az utcákon toporog.
Este tíz előtt még megmozdulni sem lehetett a baseball pályára zsúfolt múltból előállt csörgő-zörgő gyerekbolondító forgatagban. A felnőttek nehezen rúgnak labdába, nekik be kell érniük az óriáskerékkel, esetleg a céllövölde teljesíthetetlen ígéretével: száz golyóért óriás plüssjutalmak. Nyerő szelvény talán egy látszik a sorba tűzdelt, lelkes próbálkozások bizonyítékain, melyek oka vesztetten lebegnek a semmibe, hirdetvén az elkerülhetetlent, csábítva a csakazértisre. Vásári esély eladó. A sikertelenség korántsem elrettentő példa, a bánatban úgyis nagyot morduló gyomrunk majd kárpótol. A mordulásról és a kárpótlásról gondoskodnak a szemfülesen elhelyezett szomszéd árusok. Sült oreo, édes tészták, zacskóba csomagolt cukrok mennyei illata bódít. Az életet itt édesen szeretik.
Körhinta, űrhajó, ugrálóvár, óriás csúszda, minden mi szem s szájnak ingere elereszti lassan rabságában tartott tömegeit. A kanyargó utacskák között járhatóvá válik a tér, a túloldalon pöffeszkedő fánkosbolt már ajtónállóval dolgozik. A hirdetőtáblává avanzsált fáradt alkalmazott kellő unalommal és legalább akkora lelkesedéssel int zárórát minden illemhely után ácsingózónak. Bezárt a bazár, kávét markolni tud még, aki bent van, pisilős potyázók vissza a mobil budikba. Mennek is bátran általában, nincs azzal semmi baj, többségük illatos és tiszta, fertőtlenítővel felszerelt. Alap kelléke minden parknak. Csak ma, most rosszul frekventáltak, hátraarcra késztetnének, esélyük sincs, maradnak a keresztbefont lábak, puskapor ízű önmegtartóztatás.
Hullámzik a tömeg. Járdaszegély, templom- és iskolakert egyszerre telnek meg. Le-lemaradó emberek, hórihorgas fákon átkukucskálók morzsolódnak méterről méterre, szájtáti örömködés. Önkéntesen némaság, mellkas rázó döbbenések kísérik minden visító rakéta halálát. Együtt bámulás van, együtt ünneplés, de az attrakciót nem kíséri taps. Míg a vurstli vidám, az égre karcolt játék díjazatlan.
Véget ért a nap, araszolós hazaindulás van. Szépen rendben, gyalog és autóval, hallgatnak a dudák, halkan berregnek a drónok, várakoznak a grillek. Csak a székek maradnak, az út mentén, sorban. A kikötözött, összecsukható piros és kék helyfoglalók várják kitartóan a holnapot, a felvonulást, a folytatást, az újabb programot.