Immáron másodszor. Legalábbis számunkra. Hogy akad-e olyan, aki mind a kilencvenkilenc alkalmon volt szerencsés, nem tudom, Talán van fórum, ahol helyi matuzsálemek versengenek a megtisztelő címért, egyszer majd kiderítem, addig is maradjunk a Nagy E betűnél.
Mi is az a Big E? Laikus szemmel gyerek és felnőtt bolondító attrakció, vásári köntösbe bújtatva, amolyan kettő az egyben módszerrel, persze az egész nem ilyen egyszerű. Meg merem kockáztatni, hogy West Springfiel legnagyobb eseményéről van szó. Három héten át tartó minden mi szem szájnak ingere program. A sok-sok nyári mini fesztivál egyetlen hatalmas üstben kotyvasztva. De igazából ettől is több, s ezért is teheti meg, hogy cseppet sem riad vissza attól, hogy az olykor már ugyancsak kellemetlen őszi időjárásban érvényesüljön.
Márpedig kétség sem fűződik ahhoz, hogy érvényesül. Idén szeptember 18. és október 4. között minden környéken megforduló autós tudta, hogy a The Big E útvonalán haladva késést kalkulálni nem csak érdemes, de garantáltan ajánlott is. Délutánonként tömegek veszik célba a bejáratot, hétvégeken a csiga is gyorsabban halad, mint aki da tart. Álltunk már sorba három órát miatta, érte mi is…szerencsére még tavaly…
Idén rutinos rókaként sok mindent aprólékosan megterveztünk. Aztán a véletlennek, az ovikban terjedő betegségeknek, meg az összeegyeztethetetlen munkahelyi beosztásoknak köszönhetően a hétköznapra időzített expo látogatásból semmi sem lett. Maradt a hétvége, abból viszont esemény szempontjából a legutolsó. Maradt még az előre és kedvezményesen megvásárolt jegyeknek köszönhetően a csakazértis. Jól jött ez a mindenáron szempont, mert nem csak október hónapjának, de az egész évszaknak a leghidegebb, legvizesebb szombatját sikerült kiválasztani. Szóval az extra hidegnek és az esőnek köszönhetően idén a húszpercnyi távolságot húsz perc alatt tettük meg. Legalábbis így, hogy időben indultunk. Mert a hétvégi hétalvók később ugyanúgy bedugították az autópályát és ugyanúgy teli zsongták a helyet, mintha hétágra sütött volna a nap. Végtére is már csak egy vasárnap, s az egész hóbelevancnak vége…
Szóval elfogadtuk a kihívást, és ez nem volt kis teljesítmény. Két gyerekkel, aggódó anyukákkal, alapból fáradt felnőttekkel, eleve hátrányból indul az ember, ehhez már csak apró adalék a rosszul megválasztott, szinte azonnal beázó cipő. Hogy nem csak a gyereket érdemes tetőtől talpig alaposan felöltöztetni, azt most szó szerint a saját bőrünkön tapasztaltuk. Már csak azért is, mert a hely kínál épp elég olyan látnivalót, ami mindössze a korosodó generáció számára érdekes. Kár volt még a - Vásároljunk cipőt a nagyoknak - című elfoglaltságot is lenyomni a csemeték torkán, mikor türelemnek híján van mindegyik. Érthető. A gyerekbolondítás már a bejáratnál megkezdődik.
Akárhogyis, laza ellenőrzést, kevés jópofizást követően kettőt lépve, már bent is vagyunk. Ami elsőként feltűnik az az, hogy nem tűnik fel különösebben semmi. Minden takra ugyan ott van, ahol az elmúlt évben is láthattuk: büfé, lelátó, kilátó, hullámvasút, lovarda, kiállítás, vásárcsarnok….semmi sem változott. A körülményeket leszámítva. Ami egyszer átok, az máskor áldás. Ha a legpraktikusabb ruhadarab a gumicsizma, akkor ugye nem nagyon lehet rögtön és azonnal körhintára pattanni. Így a kicsik is belátják, hogy be kell látniuk első körben marad a bámészkodás. Hazugság lenne azt mondani, hogy bejártuk az egész mindenséged, de előző évhez képest határozottan többet sikerült…
Azonnal be is vetettük magunkat egy melegen gőzölgő jacuzzi (Hot Tubs) paradicsomba. Természetesen minden igényt kielégítő méret, forma és dizájn, részletre is kapható, az ember meg legszívesebben ott helyben bele is huppanna. Mindenki választ egyet nyálcsorgatva, majd tovább vetemedünk. Szemben bor és sajtkóstolást, mellettünk kézműves Amis termékek, lógó orral az utóbbit nézzük meg. Majd térkép és programfüzet felmarkolása, irány a sűrűje.
Mini város rajzolódik ki előttünk. Útelágazások halmaza. Balra rögtönzött vidámpark, jobbra, és előre minden más. Egymást érik a standok és a hatalmas épületek, némelyikbe ezernyi portéka, némelyikben kiállítás, foglalkozások különböző témákra építve, s lehetőségekhez képest, kicsit elkülönülve New England államai mutatkoznak be. Felfedezhettük pl. Maine állam jellegzetességeit, odabent megnézhettünk mindent, ami híressé teheti: kiránduló helyek, termékek, gasztronómia. Main kivalló krumpli étele kígyózó sorokat generál, csábító az illat, ínycsiklandó a látvány, de nincs kedvünk beállni a sorba. A kaja az nagy biznisz, nem csak az államok ideiglenes „házaiban”, de elkülönített részlegen, no meg minden sarkon is van valami csemegézni való. Megkóstolható a csörgőkígyó kolbász, az aligátor burger, de van itt sült savanyú uborka és felsorolni is lehetetlen mi minden még.
Szóval a Big E-n bemutatkoznak New England államai, én nem csak bemutatkoznak, rájuk épül és róluk szól minden. Nem csupán külön épületeket kapnak, de a rendezvény napjai is egy-egy államról szólnak. Névleg biztosan. Azt hogy ha adott nap Connecticutról, New Hampshireről, Vermontról vagy éppen Massachusettsről szól, milyen különbséget jelent azt bizony megmondani nem tudnám. Az azonban bizonyos, hogy dübög a program malacfuttatás, fogathajtás, miden játszik minden nyer. Előbbitől rejtélyes módon csemeténk továbbra is ódzkodik, utóbbira beülünk. Van itt minden, versenyzik is mindenki. Kisfogat, nagyfogat, kisgyerek, felnőttek, csili-vilire pingált sörös kocsik, a látvány nagyszerű, osztják a sok színes szalagot.
Szalagból nekünk is jut. Hercegnőnk szerzi. A stílusosan Farmer Ama nevet viselő pajtában, a hatalmasra duzzasztott tökök, az óriásira növesztet lovak és szimpla házi állatok birodalmában gazdálkodni is lehet, igaziból. A legkisebbek játszhatják el egy dolgos farmer napját pazar kivitelben. Segítők terelgetik a kis gazdákat egyik állomástól a másikig. Tyúketetés (műtyúk igazi kukoricával), tojásszedés (műtyúk, műtojás), gyapot betakarítás, alma a fáról, homokból ásott krumpli, frissen fejt tej és még virág is kerül a kosárkába, az meg megy a boltba eladásra, minden helyrepakolódik, kasszánál jár a szalag, kitűző. Jó gazda lett a lány, ide még visszatérünk párszor.
Közben az idő is szelídül, nem csepeg már az égi áldás, aggódó szülő engedélyével bevételre kerül a hely vidámpark részlege, kitüntetett farmerünk szigorúan egyedül ül fel a legvadabb hullámvasútra is. Lassan jön az este, a nyakláncdobáló felvonulást azért még megvárjuk. Az előttünk elhaladó díszes társaság ugyancsak ismerős, pont egy éve láttuk őket legutóbb. Mazsorettek, híres színész utánzatok, sörös fogat azokkal a gyönyörű és hatalmas kanadai lovakkal, s ki tudja, milyen buli autókról dobálják még a filléres nyakláncokat. Begyűjtjük és sült oreoval felvértezve távozunk. Nincs még vége az attrakciónak, estére a színpadot befoglalják a sztár előadók, a helyi szinten sztárok, mi a teljes három hét fellépői közöl mindössze egy nevet ismerünk, azt sem ilyen körökből, de az biztos, hogy vasárnap a bulit dj Paris Hilton zárta.