Divat

2015.10.14 16:56

…mert ugye a divat az divat és illik fejlődni vele. Fejlődik a négyéves, elnézést a négy és fél éves is, mert ugye a pontosság az szigorúan betartandó, nem tartozik Ő már a kiscsoportba. Túl azon, hogy minden bizonnyal kikérné magának a helyreigazítást, kikérné és hát ki is kéri a jogot a csinos öltözködéshez is. Végeláthatatlan vitákat, és ezerszer ismételt párbeszédeket idézve ezzel elő ruha ügyben. Hiszen ki hallott még olyan unalmas dolgot, hogy télen melegen, nyáron meg szellősen érdemes öltözködni? Létezik-e olyan kisgyerekes szülő, aki ne tudná, hogy plusz harmincban is menő a télikabát, vagy éppen mínusz húszban is csinosan áll a kisszoknya, utóbbi jó esetben a szigorúan a fűtött szoba falai között. Jó esetben. Az esetek többségében pedig érkezik a jó tanács a divat gurukká avanzsált apró nőszemélyektől. Olykor megdöbbentő modorban, lezser kellemmel mondja, hogy letaglózva veszi az ember lánya tudomásul, hogy fásult öltözködési morálja, fabatkát sem ér. Szóval a trendesítés lépcsőfokait taposgatjuk mostanában, hol eggyel feljebb, hol meg lejjebb lépve attól függően kinek sikerül fifikásabban érvényesíteni akaratát.

Aztán a néha csak úgy belefárad, és hátulról támad:

  • Anya, neked is kikészítette mama a ruháidra, mikor kicsi voltál, hogy azt vedd fel?
  • Igen, minden reggel.
  • És nem untad….?

Hiába is mondom, hogy ennek ellenére minden egyes nap felvettem…

 

 

Téma: Divat

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása